Kedves Látogató!
Szükséged lett volna valaha egy olyan oktató tananyagra, amely valóban egyszerűen, felesleges információk nélkül, érthető példák segítségével juttat el a teljes megértésig? Ha igen, akkor jó helyen jársz.
Ahhoz, hogy a tanuló javítson a matek tudásán és senki se
aggódjon a jegyei miatt, meg kell értenie a témakörök lényegét és
szükséges gyakorolnia azokat.
Mindezt persze játékosan és úgy, hogy jól érezze magát tanulás
közben.
Egy dologra van szükség: leegyszerűsített, érhető magyarázatra.




A gyakorló füzetek kisebb témakörökre lettek bontva a hatékonyabb tanulás érdekében, levezetett példákkal, és optimálisan nehezedő feladatokkal. Amellett, hogy igazodik az iskolai alaptantervhez, ügyelve lett arra is, hogy feladataival, magyarázatával segítsen egy sikeres felvételi vizsga megírásában is. Így egyszerre javíthatsz a jegyeiden, és találkozhatsz olyan feladatokkal, amelyek a felvételi vizsgán is előfordulhatnak majd. Akár tanulóként próbálsz egyedül boldogulni a feladatokkal, akár segíteni szeretnél másnak a megértésben, most sikerülhet.
Szöveges feladatok megoldása egyenlettel 1. rész.
Az ingyenes, demó verzió végig lapozható a bal alsó sarokban található nyilak segítségével:
Szöveges feladatok megoldása egyenlettel 2. rész.
